9/22/26

Klubélet (II. évfolyam 2. rész)

 A klubélet eseményeiről szóló posztoknál a blog szerinti (!) II. évfolyam 1. rész időpontjában a posztokat író nem vett részt a klub találkozóján,
így arról itt nem készült beszámoló

Jelen poszt a 2. rész eseményeit ismerteti nevek feltüntetése nélkül.

Valószínűleg a nyári hőkupola hatására a korábbi ismeretek törlődtek, így speciális hangulatban folyt a találkozó:
  • több új szabály bevezetésére került sor, így pl. arra, hogy a korábbiaktól eltérően az osztó kezdi a licitet
  • a licitálás során újabb ponthatárok kerültek elő, amelyekről korábban nem volt szó
  • a Stayman által javasolt licitálás klf. ponthatárait többen elfelejtették és kérték ezek újabb ismertetését, rövid összefoglalást, ezek a felső statikus oldalak között a Szakanyagok fülön jelennek meg rövid összefoglalásképpen
A találkozón mind az 5 fő megjelent, váltott párokban ment a licitálás.

Később a pároknál összekerült a 2 profi és mindjárt kiderült, hogy nem egyformán értelmezik a licitálás során korábban ismertetteket.
A 2 profi egy párba kerülése nagy győzelmeket sejtetett, de a lapjárás függvényében így is változó szerencsével mentek a játékok.

Egy leosztás után a profik felhördültek, mert az ellenpár egyből 2 szannal indult.
Hamar kiderült, hogy szan játék esetén az egyik színből egy darab lapja sincs és kérdőre vonták a licitálót.


A licitálónak egy erős, 6 hatos színsora volt Ásztól a 10 -es ig, de a Király hiányzott.
Egy színből egy darab lapja sem volt, szan játéknál a 2 szan veszélyesnek számított.
Viszont a többi színből minden Ász nála volt, meg egy színből még a Király is.
Rövid kockázat elemzés után döntött a 2 szan mellett, már csak kézben is 8 biztos ütés ígérkezett.
Mérlegelte, hogy mekkora a valószínűsége, hogy a színhiányból lehet-e az ellenpár valamelyikénél 6 lap és kialakulhat-e jó híd a profiknál ?
5 ütés az ellenpárnál ebből a színhiányból még belefért a 2 szanba.
Amikor az asztal terült, ott volt a hianyzó Király az erős színből, kialakult a jó híd az asztallal.

A játék lement, 3 szan került teljesítésre.
Persze kapta az erős megjegyzéseket a szabálytól való eltérés miatt.

Tanulság: adódhatnak speciális lehetőségek a szabályokon kívül is.

2 megjegyzés:

  1. Ez sajnos nem így működik! A bridzs páros játék, ha nem értenek szót a párok nem alakul ki "bridge". A szabály nem az egyedi esetből indul ki, hanem a tipikusból.
    Mindenképpen színindulást kellett volna választani, vagy ha olyan sok figurapontod volt, legfeljebb 2treff jöhet szóba.
    A király holléte tiszta véletlen volt, lottó ötös!

    VálaszTörlés

Előre is köszönjük !
Ha NEM GMAIL címmel kommentelnek, akkor a rendszer a kommentelőt NÉVTELEN / ISMERETLEN / UNKNOWN hozzászólónak tekinti és csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenet szövegében azonosítja magát a neve aláírásával.
A kommentben nem jelenik meg telefonszám, mail cím, csak ha van profilja, melynek tartalmáról a kommentelő döntött.